Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Update: A downloaderes megoldást nyugodtan elfelejthetjük, az NSS minden célnak megfelel!

Update 2012. 08. 31. Az aktiválási kód kérésének folyamata megváltozott. Részletek lejjebb.

A mai napon végre sikerült letesztelni a legfrissebb módszereket, amelyek kiválóan működnek, és egyben kitapasztalni a hibalehetőségeket is, mert azért az is akadt. A legfontosabb, hogy rábukkantunk egy eszközre, ami kifejezetten WP7-es Nokia telefonok bántalmazására lett kitalálva, és végre egyszerű használni.

Az elmúlt hónap arról szólt, hogyan lehet egyáltalán saját ROM-ot tenni Lumia 710-re, ezért természetesen csak azok próbálkoztak, akik elég bátrak volt, és felvállalták, hogy esetleg elveszítik a garanciát, ha nem tudják visszaállítani a telefon „gyári” állapotát. Mostantól erről már szó nincs, aki minimális kockázatot fel tud vállalni, az bármikor feltehet magának tetszőleges ROM-ot, és utána helyre tudja állítani az eredeti állapotot, ha erre van szükség.

Változás még, hogy ezentúl SkyDrive megosztásra fognak felkerülni a szükséges fájlok, hogy ne kelljen szenvedni a sokféle fájlmegosztóval, és mégse legyen probléma a tárhely méretével, a 25 GB remélem, sokáig elég lesz. Egyelőre a legszükségesebb eszközök, és a főzött meg a gyári ROM-ok kerültek fel, később tervben van hátterek és egyéb nyalánkságok felhelyezése is.

Előzetes tudnivalók

A ROM cserét laptoppal érdemes elvégezni, az akkumulátort nem szabad kivenni az esetleges áramszünet esetére. Asztali gép esetében szünetmentes táp erősen javasolt, és soha ne használjuk az előlapi USB csatlakozókat, kizárólag a gép hátulján találhatókat. Aki a gép elején levő USB-re dugja a telefont, az ha éppen teljes firmware-t cserél, rossz esetben készülhet arra, milyen új, kreatív felhasználási területet talál egy Lumia 710 kinézetű, legfeljebb nehezéknek használható tárgynak, ha mégsem sikerül érvényesítenie a garanciát. Laptop esetében tudtommal nincs kikötés, de én kerülném az USB/eSata kombinált portokat.

Használjunk MD5 ellenőrzést, én a legtöbb szükséges fájl mögé oda írom az MD5 hash-ét, hogy lehessen ellenőrizni. Manapság már ritkán nem sikerül egy fájlt letölteni (99% feletti a siker), de a telefonunkról van szó, tehát megéri azt az 5 perc plusz munkát. Az ajánlott eszköz használata (fájl kiválasztása, Hash gomb megnyomása, a kiírt MD5 hash összehasonlítása a megadottal) szerintem magától értetődik, aki nem tudja kezelni az gondolja meg még egyszer, hogy vállalja-e a kockázatokat. Ha a program által kiírt hash nem az, mint ami a leírásban, akkor újra le kell tölteni a szükséges fájlokat. A rar állományok például majdnem biztosan nem lesznek kicsomagolhatóak, ha hibásan töltjük le őket.

A ROM csere során minden személyes adatunkat el fogjuk veszíteni a telefonról, tehát amit csak lehetséges, mentsünk meg, és ne feledjük, az SMS-einket nem tudjuk visszaállítani, maximum e-mailbe, vagy dokumentumba egyesével átmásolni. Akinek az SMS-ein múlik az élete, még időben feladhatja.

Érdemes feltenni egy Reinstallert és a ROM csere előtt lefuttatni, hogy ne kelljen egy hét múlva azon törni a fejünket, melyik todo app volt fenn eddig. Még így is lesz vagy bő fél óra az összes alkalmazás újratelepítése. Érdemes a művelet megkezdése előtt egy utolsó szinkronizálást végezni Zune-nal, hogy legyen miről visszatölteni a fényképeinket, illetve érdemes minden kapcsolatunkat végignézni, és ami még nincs a Live ID-hez kötve, azt kössük össze. A felesleget gyomláljuk ki, ne utólag csodálkozzunk, hogy na ez meg kicsoda, és miért van meg ötször. Ezen kívül, még mielőtt nekiállunk, érdemes megszerezni az aktiváló kódot a Microsofttól, mert lehetséges, hogy csak este nyolc óra után végzünk csak a művelettel, és akkor reggelig várni kellene, az meg tud kellemetlen lenni. A szükséges adatok: a Live ID-nk, a nevünk és a telefonszámunk, semmi más.

Az aktiváló kód megszerzéséhez hívjuk fel a magyarországi Microsoft Customer Care Center (06-1) 267-4636-as számát. Ha minden rendben van, az operátor lediktálja nekünk az 5×5 karakteres aktiváló kódot. Nem kell megijedni, elvben semmilyen kérdést nem tesz fel, hogy miért kell a kód, és természetesen a valódi adatainkat adjuk meg. A kapott kódot mindenképpen mentsük el valami abszolút biztonságos helyre, ugyanis egyelőre a legtöbb ROM cserénél kelleni fog!

I. A gyári állapot elrontása

I.1. A bootloader cseréje

A gyári készülékek az ún. DLOAD bootloaderrel rendelkeznek, a ROM-ok cserélhetősége érdekében ezt lecseréljük Qualcomm bootloaderre. Ami nagyon fontos, ez a művelet most már visszacsinálható, tehát szükség esetén még ezt az apró nyomát is elrejthetjük annak, hogy valaha is csúnyaságot műveltünk a telefonunkkal. A művelethez az alábbi fájlokra lesz szükségünk:

Nokia Care Suite-ot kicsomagoljuk, először lefuttatjuk a két .exe fájlt, majd a tulajdonképpeni telepítőt is. Teljes telepítést válasszunk, ha minden jól megy, akkor a driverek is felmennek.

Az nss.zip fájlt kicsomagoljuk egy üres mappába, és a futtatható fájlt elindítjuk. Az első indítással csak a szükséges fájlszerkezetet hozza létre, utána zárjuk be, és a két csúnya nevű fájlt tegyük át a \loaders\special\wp7 mappába. Ha rossz helyre pakoltuk, úgy is kapunk figyelmeztetést, amikor váltani szeretnénk, hogy nincsenek a helyükön.

A megszokott módon csatlakoztassuk a telefont a számítógéphez. Ha Zune elindul, zárjuk be. Innen kezdve a lengyel szakik videója többet ér minden szónál. Ha mindent jól csinálunk, a program újra is indítja a telefont. Ha nem, marad a jól bevált megoldás: akkumulátor kivesz, visszatesz, aztán bekapcsolható a készülék.

I.2. ROM csere

Update! Sokan panaszkodtak, hogy a downloadert használva a Qualcomm driver hiányára panaszkodik az eszköz. A megoldás az, hogy mégis csak az NSS-sel kell ROM cserét végrehajtani. Még jobb is, mert a flashelés után leellenőrzi az eredményt.

Indítsuk el az NSS-t! Nyomjuk le és tartsuk lenyomva a felfelé hangerő gombot, majd csatlakoztassuk a telefont a számítógéphez (NAND  aka OSBL mode). Kicsit rezeg, ekkor a gombot elengedhetjük, majd a megszokott módon megjelenik a formázás felajánlása, természetesen ne engedjük.  Az NSS felületén balra fent váltsunk át Flashing fülre. Jobbra lent az Options fülről váltsunk át a WP7 Tools fülre. Az így megjelenő Bootloader területen az OS File gombra kattintva tallózhatjuk ki a kívánt .nb fájlt, és a Write OS gombra kattintva írhatjuk rá a telefonra. Nem hiszem, hogy túl nagy ördöngősség. A ROM felülírása után vegyük ki, majd tegyük vissza az akkumulátort. Tartsuk lenyomva a hangerő le és a kamera gombot, majd nyomjuk addig hozzájuk a képernyőzár gombot, amíg nem vibrál. Ekkor engedjük el a képernyőzár gombot, és h a elindult a rendszer, akkor a többit is. Figyelem! Ha ROM csere után nem a leírt, hanem a megszokott módon kapcsoljuk be a telefont, csúnya meglepetésekben lehet részünk, mert a korábbi és az új ROM tartalma össze tud keveredni.

Figyelem!

  • Ha a művelet közben megjelenik bármilyen egy párbeszéd ablak, ami formázást ajánl fel, ne a formázást válasszuk!
  • Amennyiben a Qualcomm driver hiányára panaszkodik a rendszerünk, akkor itt a segítség: A Qualcomm driver telepítése manuálisan.

Amennyiben CAB update-re van szükségünk, mert például a magyar nyelvi támogatást külön kell telepítenünk: CAB update Windows Phone 7-hez.

II. A gyári állapot helyreállítása

II.1. A bootloader helyreállítása

Ismét csak az NSS-re van szükségünk, indítsuk el, megszokott módon csatlakoztassuk a telefont a számítógéphez. Ha Zune elindul, zárjuk be. Innen kezdve újabb videó a barátunk, azonban érdemes megjegyezni, hogy a helyreállítás után a program már nem indítja újra a telefont, nekünk kell róla gondoskodnunk a megszokott akkumulátor kivevős megoldással. Ha az NSS nem „látja” a telefont, a downloadrerrel rakjuk fel az első itt megjelent ROM-ot, telepítsük fel, utána már menni fog.

 II.2. A firmware helyreállítása

A gyári firmware-ek szintén Skydrive-ról szedhetőek le, T-Mobile fekete és fehér, illetve Telenor fekete típushoz van fent firmware. Mivel mindegyik régebbi verzió, ezért helyreállítás után célszerű a frissítéseket mielőbb telepíteni a megszokott módon, Zune segítségével. A frissítés a bootloaderhez nem nyúl hozzá!

A nekünk megfelelőt le kell tölteni, és ki kell csomagolni a C:\Program Data\Nokia\Packages\Products\Rm-803\ mappába (ha még nem létezik a mappa, értelemszerűen létre kell hozni), majd elindítani a Nokia Care Suite programot. Válasszuk ki a Product Support Tool For Store alkalmazást (dupla kattintásra indul). Balra fent ellenőrizzük, hogy a No connection van kiválasztva, ha így van, a File menüben válasszuk az Open product menüpontot, a megjelenő ablakban pedig az RM-803 (Lumia 710)-et. A baloldali menüben a Refurbish és a Recovery lesz aktív, kattintsunk a Recoveryre. Ha jól csináltunk mindent, középtájt megjelenik egy sor, ami az általunk választott firmware nevét és számát tartalmazza. Alapértelmezett, de ellenőrizzük, hogy az Usb dead phone flashing opció ki van-e pipálva.

Ha ez megvan, kattintsunk a Startra, mire megjelenik egy párbeszédablak, hogy nem sikerült csatlakozni. Kapcsoljuk ki a telefont, a hangerő fel gombot tartsuk lenyomva, dugjuk rá a PC-vel összekötő USB kábelt, várjunk, amíg nem vibrál, és az után engedjük el a gombot, majd a párbeszédablakon kattintsunk a Retry-ra. Ha eddig nem rontottunk el semmit, akkor néhány perc múlva lemegy a flashelés, a Care Suite újraindítja a telefont, és a kezünkben van egy tökéletesen gyári telefon, akár ha most vettük volna ki a dobozából.

Szerző: pushalias  2012.05.25. 00:15 110 komment

Címkék: video hack nokia rom tippek trükkök unlock hasznos holmik skydrive 710 wp7 lumia

A bejegyzés trackback címe:

http://wpseven.blog.hu/api/trackback/id/tr244544159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Mazzag 2012.05.30. 13:09:23

Sziasztok!
Egy kicsit elakadtam :(
Eljutottam addig, hogy az nss felrakta a Qualcomm bootloadert-t, a telefon újraindult.
Amikor lecserélném a romot akkor: hangerő fel, usb rádug, rezeg, hangerő fel elenged de a telefonon nem jelenik meg semmi...
A downloader azt mondja, hogy nincs lumia csatlakoztatva vagy valami hasonlót.
Ha nss-szeretném felrakni a romot akkor azt mondja írja, hogy nincs qualcomm loaderem.
Hol rontottam el? Elvileg lépésről lépésre csináltam mindent.
Próbáltam újból felrakni a qualcomm bootloadert de már nem fut le újból. Látni a telefont de amikor installt nyomok akkor kiírja, hogy enter flash mode... (telefon újraindul) és pár másodperc után kiírja, hogy nincs csatlakoztatva telefon.
XP SP3 alatt próbálom. Lehet, hogy ez a baj?
Zune nem fut...
A telefon egyébként hibátlanul működik...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.05.30. 13:17:59

@Mazzag:

igen, egyértelműen ez a baj, XP-hez keresni kell drivert, én ezt találtam, de persze nem tudom tesztelni:

forum.xda-developers.com/attachment.php?s=2ed8dd006b476ddf6bb89d7c50ea164a&attachmentid=297077&d=1269204558

kapise 2012.05.30. 14:12:32

@pushalias: lehet nálam is ez a probléma? Mert nem akar összejönni

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.05.30. 14:40:11

@kapise:

ha szintén XP-t használsz, akkor igen.

kapise 2012.05.30. 15:48:24

@pushalias: win7en próbáltam,oda nem kell esetleg driver mint xp-nel?

Mazzag 2012.05.31. 15:18:20

@pushalias:
xp alatt minden driver megvan az eszközkezelőben, mégsem ok :(
win7 alatt több gépen is próbáltam: egyik esetben a qualcomm driver nem ment fel (win7 ultimate 64bit, lehet, hogy a 64bit miatt? (bár nem hiszem)) a másik esetben (win7 starter) egy rm-803|nokia lumia 710 eszköz driverét nem találja a windows, ez akkor jelenik meg az eszközkezelőben, ha elindítom az nss-t...
Telefonon csinálta egy factory resetet, az sem segített.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.05.31. 17:50:25

@Mazzag:

Akkor az a gyanúm, hogy a Nokia Care Suite driverei nem mentek fel rendesen.

kapise 2012.06.01. 12:08:53

sehogy se akar összejönni... az jelenthet valamit ,hogy rádugom (hangerő fel+bekapcs gomb) és a gépen alul jobb sarok elő jön a szövegbuborék : DLOAD, aztán nem formázást ajánl fel hanem Drivert akar telepíteni,amit természetesen nem tud megtenni

Mazzag 2012.06.01. 12:44:42

xp alatt a Qualcomm bootloadert valamilyen szinten feltehette, mert flash módban indítva a telefon win7 alatt felajánlja a formázást...

zacsika 2012.06.02. 18:22:09

@pushalias:
Viszont most, hogy visszagondolok, első indításkor újra kérte az aktivációs kódot a T-s FW. Még jó, hogy elraktam...

Mazzag 2012.06.04. 09:41:07

@pushalias:
win7/64bit alatt sikerült megoldanom. A qualcomm driver még mindig felkiáltójeles de a nss-nek ennek ek ellenére egy DLOAD bootloader visszaállítás (?) után sikerült megcsinálnia a Qcom bootloader felrakását, illetve a ROM cserét is. Most egy RainbowMod ROM 1.3 van fent.
Ha jön egy újabb verzió (pl1.4) hogy tudom a frissíteni?

Geri94 2012.06.05. 11:52:40

Hello!

Olyan problémám lenne hogy felraktam a nyitott bootloadert sikeresen, utána neki álltam ennek, de elakadtam ott hogy rányomok arra a hosszú gombr a downloader-ben (Download ROM to Nokia Lumia 710 without DSP&USP) és azt írja hogy "Lumia Disk not founded". Megcsináltam mindent amit kért a program. Valami ötlet?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.06.14. 12:22:11

Elnézést, hogy nem voltam, betegeskedés ment, de rengeteg új dolog, új tapasztalat van, lesznek új bejegyzések. A Qualcomm hiba is megoldódott szerintem az NSS-sel.

misubalazs 2012.06.22. 12:57:22

Sziasztok!

Az miért van hogy ha csatlakoztatom nss-re nem találja drivert és csak annyi ír, hogy "lemezmeghajtó"?

theomo 2012.06.24. 12:40:39

Szia. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha csak a bootloadert cserélem le lumia 800 az általad írt módon, akkor a telefonon lévő szoftver az változatlan marad vagy újra fel kell rakni rá valamilyen romot? Csak bootloader cserénél újra aktiválni a telefont vagy csak rom cserénél?
Köszönök a válaszod.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.06.25. 00:47:09

@misubalazs:

Ez RainbowMod-dal fordul elő, ha a stock ROM-mal, akkor valami nem stimmel.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.06.25. 00:49:45

@theomo:

Változatlan marad. Aktiválni ROM cserénél kell, a bootloader cseréje nem igényel aktiválást.

misubalazs 2012.06.25. 01:40:51

Köszi azóta már sikerült, de köszi a segítséget! ;)

theomo 2012.06.25. 15:08:26

Szia. Még azt szeretném megkérdezni, hogy Lumia 800-on is működik a boot csere vagy kizárólag a 710 megy az általad írt módszer?
Köszi a választ.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.06.25. 20:52:41

@theomo:

Igen, működik, de hogy ez a módszer-e az, azt nem tudom.

Ha valaki bevállalná a kísérleti nyúl szerepét, örömmel venném. Rizikó nincs benne, mert ha idefelé megy a csere, akkor odafelé is, ha meg nem megy, akkor egyszerűen nem megy és kész. És ha menne, kitennék 800-as firmware-t is.

theomo 2012.06.25. 21:01:55

@pushalias:
Értem és köszönöm a válaszod, de nem merem a kísérleti nyuszit bevállalni, ahhoz nyuszi vagyok :)

Csalamadee 2012.07.01. 16:04:22

Hello!

Bocs, ha hülyeséget kérdezek, de lenne pár kérdésem:

1. Előfordulhat esetleg olyan, hogy én normálisan csinálok mindent, de a gép/program valamit rosszul csinál és így (szóval nem az én hibám miatt) megy tönkre a telefon?

2. Az NSS-ből már van frissebb is (v0.49). Akkor is a Skydrive-on lévőt (v0.47) kell használni?

3. Ha nem vagyok benne biztos, hogy teljesen tiszta a gépem, akkor érdemes az egész gépet újratelepíteni, mielőtt nekiállok ennek?

4. A Hard Disk Sentinel szerint nincs tökéletes állapotban a winchesterem, mert van rajta pár hibás szektor. Ez befolyásolhat valamit?

Köszönöm előre is.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.01. 16:37:35

@Csalamadee:

1. Nem valószínű. Ráadásul az új módszerrel már nincs egy menetben teljes firmware csere, az elrontott rendszerpartíció csere pedig ismétléssel javítható.

2. Jó, hogy írod, majd felteszem.

3. Mit jelent az, hogy nem tiszta?

4. Az semmiképpen nem jó hír. Nincs nagy esély, hogy a letöltött ROM image részben hibás szektorra kerül, de a szektorhibás lemez önmagában már nem egy életbiztosítás, tehát én cserélném.

Csalamadee 2012.07.01. 18:03:16

Köszönöm a válaszokat!

Úgy értem, hogy nem tiszta, hogy esetleg lehet hogy van rajta vírus, amit a vírusirtó sem vett észre (de nem biztos, mert nincs semmi szokatlan a gépen).

pasztiman 2012.07.05. 01:40:33

@pushalias:
nem tudnál feltenni esetleg egy leírást hálózat függetlenítésre is?

pulpi 2012.07.05. 14:30:25

Sziasztok!
Sehol nem találok lerást a Lumia 800 as telefon unlockolására, ahhoz mindenképpen Rom csere kell, vagy van más megoldás is? Ha ROM csere kell akkor privátban nem tudna valaki küldeni nekem egy komplett leírás magyarul. Igazából én csak egy navigont szeretnék rátenni a telóra, és azt nem marketből.

spree 2012.07.13. 11:14:18

Visszaraktam a gyári T-s firmware. Bedugtam a gépbe, megadtam neki a nevet stb Zune-nal, de nem vagyok benne biztos, hogy frissítette. Hanyas számú verzión kellene lennie most akkor, még Tango előtt? Fekete L710. Köszi.

Ui.: A Zune amikor rámegyek a frissitésre: 7.10 (7740) -t ír ki, és azt mondja nincs szükség frissítésre.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.13. 11:55:07

@spree:

az nagyon karcsú, 7.10.87xx a minimum.

spree 2012.07.13. 14:17:11

@pushalias: Akkor jól sejtettem, hogy valami gond van. De mit lehet akkor tenni?

spree 2012.07.14. 11:40:56

@spree: Tárgytalan most már, megoldottam a problémát. Kis utánanézés után, megtaláltam, hogy ez nem olyan ritka probléma, másoknál is jelentkezett. A Zune kábelkirántós technikája segített, most frissül épp 8773-ra.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.14. 20:41:21

@spree:

Remélem, hogy segít, mert volt ahol azt olvastam, hogy nem elég. De segítsen. :)

davelisss 2012.07.16. 16:05:14

Helló!
Azt akarom kérdezni, hogy ha meg van a rom is akkor minden egyes inditásnál nyomatni kell a hangerő --t meg a kamera gombot?

davelisss 2012.07.16. 16:15:12

Plusz még azt akarom megkérdezni, hogy mi lehet a baj. Megvan a qualcomm bootloader de amikor nyomatom a lefele hangerőt és rádugom USB-re
rezeg aztán a gép jelez hanggal, majd nem történik semmi kb 5-6mp és ujraindul a teló.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.16. 20:14:47

@davelisss:

1. Természetesen nem. Hacsak nem akarod minden indításnál resetelni. :)

2. Hangerő felfelé. És előbb az NSS-t érdemes elindítani. Ha akkor is ezt csinálja, baj van a driverrel.

+ A Microsofttól ne feledd el beszerezni az aktiváló kódot!

davelisss 2012.07.16. 20:24:31

@pushalias:
Az aktiváló kód megvan. Remélem nem több napi inaktívság után is jó a kód. A driver-t, hogy tudom javítani?

davelisss 2012.07.17. 09:10:26

A qualcomm drivert is telepítettem manuálisan, fut az nss is, rezeg, elengedem, és mire az nss-ben a flashing fülhöz érek addig ujraindul. Pedig meg volt a gép resi a driver telepítése után. És akkor fel is ismerte.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.17. 14:16:49

Jelezték, hogy tévesen hangerő le gombot írtam az NSS-sel ROM telepítésnél, természetesen hangerő fel gomb nyomva tartásával kell USB-re dugni, és úgy jó. Ha hibát javítottam.

davelisss 2012.07.18. 11:10:15

Nekem is biztos azért volt hibás mert a halkító gombot nyomogattam. De mostmár jó, gyönyörűen fut a Rainbowmod.

Csalamadee 2012.07.22. 22:27:42

Hello!

A bootloader- és a ROM csere előtt, amikor csatlakoztatom a telefont a géphez, akkor a telefonnak kikapcsolt állapotban kell lennie?
És amikor már megvan, akkor az akkumulátor kivételénél már nem kell, hogy rá legyen dugva a gépre?

És az RM-803 és az RM-809 között mi a különbség? Vagy az mindegy?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.23. 15:24:30

@Csalamadee:

1. A bootlader cseréhez úgy kell rádugni, mint ha Zine-nal szeretnéd haszálni.

2. ROM csere előtt NSS elindít, telefon kikapcs, hangerő fel nyomva tart, gépbe dugott USB kábelre rádug, amikor rezeg, a felfelé gomb elenged, és lehet csinálni.

3. Más készülék. :)

Csalamadee 2012.07.24. 21:14:23

A Zune biztonsági másolatai működnek, ha főzött ROM van a telefonon? Vagy csak azután működnek, ha a fent leírtak szerint visszaállítjuk a gyári ROM-ot?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.24. 21:48:49

@Csalamadee:

Sajnos a backup ROM csere után visszaállíthatatlan jelenleg.

Csalamadee 2012.07.25. 19:44:29

Helló!

Az lenne a problémám, hogy felraktam a Qualcomm bootloadert, aztán hangerő fel, USB rádug, és a gép felismeri, mert kiírja a formázást, és az eszközkezelőben is megjelenik a Qualcomm CDMA Technologies MSM, de az NSS nem rakja fel a ROM-ot, mert ezt írja ki:

Open file...Done.
----------------------------------------------------
Checking file selection...Done.
Looking for NAND disk...Not found.
Are you sure you have development Qcom loader ?

A Qualcomm drivert megpróbáltam manuálisan telepíteni, de a parancssorban azt írja ki, hogy hozzáférés megtagadva.
Kihúztam a telefont, és most nem kapcsolódik be.
De amikor rádugom, akkor a gép látja, mert felajánlja a formázást, és az eszközkezelőben is benne van.
Már korábban is csináltam ezt a hangerő fel, USB rádug, hogy megnézzem, hogy tényleg DLOAD van-e rajta, de akkor amikor kihúztam, nem lett semmi baja.
Azért nem kapcsolódik be, mert még mindig OSBL módban van? Ha igen, akkor hogy lehet azt kikapcsolni?

Csalamadee 2012.07.25. 19:50:45

És NEM formáztam le.
Vagy ilyenkor is ki kell venni az aksit, hogy működjön?

Elnézést a sok kérdésért, de nem akarok hülyeséget csinálni.

Csalamadee 2012.07.25. 20:49:11

A Qualcomm drivert sikerült feltennem rendszergazdaként, de a telefont még mindig nem ismeri fel.

Csalamadee 2012.07.25. 22:00:39

A telefon feléledt az aksi kivétele után, de inkább nem folytatom, úgyhogy tárgytalan, amit eddig írtam.
Ha a telefonon minden gyári a bootloadert kivéve, és vissza akarom állítani, akkor csak annyit kell csinálnom, mint ami az utóbbi videóban van?
Egyébként a DLOAD visszaállításnál miért írja azt, hogy ez egy nagyon veszélyes folyamat?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.26. 08:51:17

@Csalamadee:

Tulajdonképpen csak egy disclaimer, eddig nem találkoztam hibával, senki sem panaszkodott. A helyreállítást érdemes végrehajtani, mert csak úgy lesz "gyári" állapotban a telefon, ami a garancia feltétele lehet.

Csalamadee 2012.07.26. 12:51:40

Még annyi lenne a kérdésem, hogy a bootloader visszaállításához is kell a Qualcomm driver? Azért kérdezem, mert ugye menet közben át kell, hogy váltson OSBL üzemmódba, és amikor rádugtam a gépre a hangerő fel gombbal, akkor nem ismerte fel az NSS, csak kétszer kiírta, hogy lemezmeghajtó, és amikor átváltottam a másikra, akkor kb. 3 másodperc múlva visszaugrott az elsőre.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.07.27. 17:41:22

@Csalamadee:

"mert ugye menet közben át kell, hogy váltson OSBL üzemmódba"

a bootloader visszaállításához? soha.

Csalamadee 2012.07.27. 21:09:52

@pushalias:

Az NSS ezt írta ki, amikor megnyomtam a restore gombot:

----------------------------------------------------
Looking for phone...Done.
Device: RM-803-NOKIA Lumia 710
Battery status: 92%
Changing phone mode...Done.
Looking for NAND disk...Not found.
Are you sure you have development Qcom loader ?

Ezután is ki kellett venni az aksit.

Csalamadee 2012.07.27. 22:30:27

Amikor felrakta a Qualcomm bootloader-t, akkor az eszközkezelőben sárga felkiáltójeles volt a Qualcomm, de miután manuálisan telepítettem, utána már SEMMI nem jelent meg, se DLOAD, se Qualcomm.
A drivert többször is megpróbáltam újratelepíteni, de akkor már nem jelenik meg az a párbeszédablak, hogy nem megbízható, és amikor a qcser.inf -et írom be akkor azt nem teszi fel, mert ezt írja ki:
"A rendszer egyetlen eszközéhez sem sikerült telepíteni az illesztőprogramot: Nincs több adat."

Valami ötlet?

Fricy78 2012.08.01. 21:26:06

Sziasztok!

Úgy néz ki visszatérő leszek a Lumia 710-re. A kérdésem az lenne, hogy adott egy gyári 710-es, full unlockot szeretnék rá (külső progiknak), ezt csak full unlockolt rommal érhetem el? Meg vagyok elégedve a gyári rommal, csak a full unlock kellene rá a külső progik telepítéséhez, vagy ezt máshogy is meg lehet oldani? Ha nem, akkor melyik romot érdemes felrakni hozzá, ami nagyban hajaz a gyárira?

Köszi.

tzoli79 2012.08.02. 14:27:35

Sziasztok !

Nekem egy Nokia Lumia 610-sem van, erre a telóra is működik ez a megoldás amit a 710-re írtatok? Ki szeretném már nagyon unlock-olni ezt WP7-et.

tzoli79 2012.08.03. 08:22:17

Sziasztok !

Gondolom a technikai megvalósítás működik LUMIA 610-sen is, csak ez CUSTOM ROM a RAINBOWMOD 1.4 nem megy fel 610-re ?

Segítségeteket előre is köszi.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.08.03. 17:11:44

@tzoli79:

Sajnos 610-ről egyelőre semmi infó. Túl új még a készülék, a 710-es első törése is a megjelenést követő mintegy fél év után jött ki.

nzoli74 2012.08.13. 16:32:11

Sziasztok!
Ezt a "Termékértékesítési, Licencelési és Jogtisztasággal kapcsolatos kérdések" féle weblapot sehol sem lelem... Szükséges ez mindenképp? Az omnia7-nél nem volt szükség ilyesmire... Ha igen hol találom, mert a link olyan helyre visz, ahol elvesztem :)
köszi!

zolka7927 2012.08.25. 17:36:52

sziasztok!
A videókat eltávolították.Tud valaki feltölteni videót vagy képet a A bootloader cseréje menetéről?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.08.28. 17:47:22

@zolka7927:

Köszönöm az információt! Némi késéssel, de betettük az új videókat, szintén a lengyel testvérektől. :)

Dawee19 2012.09.18. 09:09:24

Olvastam valahol, hogyha teljes firmware-t teszel rá akkor független lesz. Akkor lehet függetleníteni a 710-et? :)

matchboxrider 2012.09.22. 12:34:34

Szia, nekem egy olyan hasfájásom van, hogy amikor az nss telepítőjét elindítom semmi sem történik. Ilyenkor telepít valahova valamit, vagy abszolúte tényleg nem történik semmi? Windows 7-em van 64bites.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.09.23. 10:00:04

@matchboxrider:

Az nem telepítő. Elindítod, és el kell indulnia a programnak. Az első indítás után be kell csukni, és bemásolni a megfelelő helyre a megfelelő fájlokat, és használható.

matchboxrider 2012.09.23. 11:26:52

@pushalias: ja értem. de nekem sajnos nem indul el semmilyen program :S

Fricy78 2012.09.26. 02:07:09

Sziasztok!

Vissza akarom gyári állapotra állítani a lumia 710-emet. XP SP3-al az NSS-es boatloader visszazárás ment, de a nokia Care-es szoftverfrissítéssel nem bírok. Tudnátok segíteni? Egyszerűen nem csinál semmit a vol up + usb bedug-ra és a retry folyamatosan jön

Parasite 2012.09.28. 19:56:57

hello! először is kösz a leírást, elsőre sikerült minden! viszont eddig nem sikerült rájönnöm, hogyan lehetne a mozaikokat teljes szélességű téglalappá visszaállítani (a pictures-t szeretném konkrétan) sajna átnyomtam nagy négyzetre, így most csak kisnégyzet és nagy négyzetre tudom. van erre megoldás? üdv

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.09.28. 20:04:18

@Parasite:

Sajnos pont ez a tile sehogyan, ez ennek a ROM-nak a hibája. Pl. a Naptár visszaállítható.

Parasite 2012.09.28. 20:04:56

@Parasite: bocs elfelejtettem említeni, hogy az általad is kirakott 7.8as rom van fent!

Parasite 2012.09.28. 20:08:11

@pushalias: oh, kösz, akkor így jártam :D

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.09.28. 20:09:32

Holnapig kikerül a Lumiatrix 5, remélhetően annak nem lesz baja.

Parasite 2012.09.29. 11:41:35

@pushalias: köszi, már kapom is le! (mégsem szűnik meg a lumiatrix vonal publikálása? :) ) úgy érzem most már meg kell keresnem ezt a reinstallert amit említesz a cikkben.

szimario 2012.11.02. 22:15:06

Sziasztok, egy kis segítséget kérnék. Elméletileg sikerült a bootloadert lecserélnem, ugyanazokat írta ki a monitor, mint amit a videón láttam. Amikor később telepíteni szerettem volna a romot, akkor viszont az írta, hogy telepítettem-e a qualcomm loadert.
Újra elkezdtem feltenni a qualcomm loadert, de amikor átvált flash módba és installálná az új loadert, akkor kiírja, hogy nem talál telefont.

Mit rontottam el? Másik kérdésem az lenne, ha feltettem a qualcomm loadert, azt látom-e valahol? (névjegyben, vagy valahol?)

Előre is köszi a segítséget.

zacsika 2012.11.27. 21:28:29

Windows 8 van a gépemen, a 7-essel minden gond nélkül tudtam ROM-ot ide-oda rakosgatni.
Valahogy orvosolható ez az új oprendszeremen?

djohni95 2012.11.29. 16:57:02

Hello mindenki lenne egy pár kérdésem a tapasztaltabbakhoz:
1.: Lumiatrix 5-öt akarok feltenni a telómra (T-s Lumia 710) és az esetleges hátrányaira lennék kiváncsi pl. a telefonhang stb.
2.: A Microsoft-ot felhívom és kérek egy WP7 aktiváló kódot a telómhoz és ennyi?
3.: egy elég lassú Win8-as gépről tenném ezt a műveletet. Cseréljem le 7-re vagy nyugott szívvel buherálhatom 8 alatt.
Előre is köszi

zacsika 2012.11.29. 17:07:36

@djohni95:
1.: én ezt használom: forum.xda-developers.com/showthread.php?t=1654415
2.: Igen!
3. Telepítsd fel ezeket a drivereket:
www.mediafire.com/?dnd9a6nen45vzuw for 32 bit users
www.mediafire.com/?c8plcc9aga6mn1k for 64 bit users
Majd az NSS kompatibilitást állítsd át XP-re és minden menni fog. Nekem így sikerült Win8 alatt :)

djohni95 2012.11.29. 17:39:58

@zacsika:
Köszi a gyors választ Lumiatrixal neked van valami tapasztalatod vagy a RainbowMod-ban is van exe futtatás, mivel ezért néztem igazából a lumiatrixot?

pongraczakos 2012.12.02. 17:53:25

Sziasztok!

Meg tudja valaki mondani, hogy egy Lumiatrix7-et mennyi idő alatt kellene a gépnek a telefonra írnia? Nekem már egy órája dolgozik. Nincs lefagyva, de már kezdek aggódni.

baker6600 2012.12.07. 23:41:21

"a két csúnya nevű fájlt tegyük át a \loaders\special\wp7 mappába."
Valszeg én vagyok az ostoba, de segítene valaki milyen fájlokról van szó, és honnan tölthetném le? Előre is köszi.

Bangó Béla Bangóné Zita 2012.12.28. 10:17:58

Sziasztok.
Ez a módszer lumia 800-on is megy? Nem merek hozzá fogni. Esetleg valaki tudna segíteni hogy tudom megoldani? Előre is köszi.

Miklós Bodocz 2012.12.29. 11:28:44

Hát igen ez a kérdés engem is érdekelne,vajon a 800-hoz is van két"csunya nevű "fájl vagy ezt a két fájlt elég kivenni egy kártyafüggetlenből? mert addig az NSSPro nem csinál semmit de az viszont érdekes hogy én kártya független telefont vettem újat üzletben és a bejelenkező képem német "T"elekomos és van benne magyar nyelv. Tehát én úgy gondolom hogy ez unlockos vagy nem? mert én Vodafonos vagyok.

Miklós Bodocz 2012.12.29. 11:31:10

@baker6600: A két fájlt az NSS.zip-ben találod.Üdv

Sebi001 2012.12.30. 21:57:07

Sziasztok! Segítséget Kérnék van két lumia 710em is.. egyik Tmobilos másik független, de Austria SW van rajta gondolom valami törés.. Próbálom felrakni a leírtak szerint a dolgokat.. elindul látja a telót READ oké.. utánna amikor raknám fel a bootloader-t egyet rezeg a teló kikapcsol és nem rak fel semmit.. kiírja hogy nem található készülék.. ha meg ugy csatlakoztatom rá, hogy nyomom a felfele hangerőt fel sem ismeri a gép a telefont.. és az nss sem.. valaki segítsen légyszi:)

Novoszáth Ádám 2013.05.11. 17:30:24

@zacsika:

szia

a 64 bites drivert fel tudnád tenni v.hova mert amit linkeltél az már nem él

elöre is köszi

üdv

Novoszáth Ádám 2013.05.11. 18:14:11

Meg probáltam a downloaderes cuccal felrakni a romot és meglepetésemre sikerült is

nem tudom hogy miért vagy igy elbaltáztam az egészet?

nem álitottam át qlcomra vagy nem tudom

akkor nem kellet volna hogy felengedje?

zacsika 2013.05.12. 10:17:53

@Novoszáth Ádám:
Szia!

Sajnos nekem már nincs meg a 710-esem, eladás után pedig töröltem minden hozzá kapcsolódó unlockos cuccot. A mostani 900-asomat úgysem lehet otthoni körülmények között kinyitni.

Sorry :(

Novoszáth Ádám 2013.05.12. 19:35:03

@zacsika:

esetleg egy skype címet kérhetek hogy tudnál segíteni hogy mit hogyan kell csinálni?

elöre is köszi

Novoszáth Ádám 2013.05.12. 19:39:38

aki tudna segíteni az felvehet msn re

Msn: novoszath-adam@hotmail.hu
Skype: adamnovoszath

elöre is nagyon köszönöm mindenkinek

Novoszáth Ádám 2013.05.12. 20:58:16

@Mazzag:

hogy sikerült a driver gondot megoldani mert nekem is az a problémám

Novoszáth Ádám 2013.05.14. 20:36:16

érdeklődnék hogy az aktivációs kódra miért van szükség és hol kell megadni vagy mikor kéri a telo?

NereusLaceee · http://www.facebook.com/Nereus-Art 2013.08.24. 19:41:39

Hali az általad belinkelt nokia software-eket nem találom. A skydrive-ra dob az oldal, ott pedig azt írja hogy a fájlt eltávolították

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.08.24. 20:05:03

@NereusLaceee:

Így van, mert a blog meg fog szűnni. De ezek elérhetők másutt is.

sToOrm 2013.09.01. 13:56:35

Valaki eltudná nekem küldeni a gyári T-mobilos ROM-ot? Nagyon fontos lenne, mert a garancia miatt kéne.

teddymiki 2014.02.09. 06:53:25

@pushalias: üdv nekem olyan gondom lenne, hogy a 710-em nem kapcsol be csak rezeg és nem is töltődik, a fent leírtak erre a problémára is megfelelő megoldást nyújt? és ha igen légyszi küldjél linket honnan lehetne a fent említett 2 szükséges programokat letölteni. előre is köszönök mindent

macipocak 2014.03.24. 10:04:59

üdv. nem működik az eljárás nálam sem, a telefon adatait sem látja mindenre azt írja: N/A flash mod el sem indul, downloader-el is próbáltam és azzal sem megy mi lehet a gond ? laptopon win 8 van, nokia driver-ek fent vannak a telefon hibátlan, szóval semmit sem értek. A linkekről nem lehet letölteni semmit úgy kerestem meg máshol. előre köszi